Hamlet, dán királyfi

Mint a legtöbb Shakespeare műnek, a "Hamlet"-nak is van korábbi forrása. Először a germán mitológiában bukkan fel Hamlet alakja, Saxo Grammaticus Historia Danica című művében, amelyet 1514-ben adtak ki nyomtatott formában. A főszereplőt ebben az esetben Amletnek hívják. E műből merített ihletet a francia Belleforest, majd később az angol Thomas Kyd, akinek ez a drámája (az ún. Ős-Hamlet) sajnos elveszett. Valószínű, hogy Shakespeare a Kyd-féle Hamletet vette alapul és dolgozta át.

A Hamlet műfaját nehéz pontosan meghatározni. Többféle drámatípus keveredik benne attól függően, hogy milyen szemszögből nézzük a történetet. A legelfogadottabb talán a bosszúdráma, ami a kérdéses dráma írásakor igen közkedvelt volt az írók körében. Másként értelmezve a "Hamlet" lehet két korszak határán álló hősdráma, politikai dráma, gondolat és tett összhangjának megteremtésére tett kísérletdráma, a dán trónért vívott történeti dráma, illetve mélylélektani dráma.

Shakespeare drámáit nagyon nehéz felbontani az antik drámák mintájára, hiszen nem ragaszkodott a tér - idő - cselekmény egységéhez. A felvonásokra való bontás az utókor műve. Shakespeare-nél egy új jelenet kezdetét egy új szereplő megjelenése jelentette.

Expozíciónak az első felvonást tekinthetjük. A történet egy egyszerű őrségváltással indul, majd megjelenik Hamlet és később a Szellem. Shakespeare esetében a szellem nem egy nevetséges figura, mint sok más drámában, hanem nagyon komoly és fontos szerepe van.

A Szellem - aki valójában Hamlet halott apja -  elmondja fiának, hogy Claudius (a testvére) ölte meg, méghozzá úgy, hogy mérget öntött a fülébe. Megkéri Hamletet, bosszulja meg halálát, de úgy, hogy Gertrúdnak (Hamlet anyja) ne okozzon fájdalmat. Itt jelenik meg az első bonyodalom. Hamlet egy nagyon tanult, felvilágosult reneszánsz ember, nem tud hinni a Szellemnek. De ha még hinne is neki, a bosszú nem "menne simán", hiszen apja kérése az volt, hogy ne bántsa az anyját. Márpedig Hamlet szomorúan látja, hogy anyja nagyon boldog - a korabeli hit szerint vérfertőző - házasságban él Claudiussal, így tehát ha megölné Claudiust, azzal anyjának nagy fájdalmat okozna. Hogyan kímélje meg tehát az anyját? Azt belátja, hogy Claudiusból a gyilkost csak úgy tudja előcsalogatni, ha ő maga is úgy gondolkozik, mint egy gyilkos. Viszont akkor ő sem lesz különb Claudiusnál! Lesz-e joga megölni őt? Tehát egy látszólag egyszerű kérdés Hamletben pillanatok alatt hatalmas méretűre nő.

Úgy dönt, őrültnek tetteti magát, hogy kideríthesse, mi is történt valójában.

Shakespeare előszeretettel ábrázolt őrülteket, bolondokat, vagy olyan személyeket, akik a megtébolyulást csak megjátszották. Az író ezen "szokása" most is jelentkezik, egyrészt Hamlet félrevezető színjátékában, másrészt szerelme, Ophelia valódi megőrülésében. Mikor Hamlet a megőrülés mellet dönt, tulajdonképpen magára marad egy harcban, mely az ő elméjében teljesedik ki. Az ész és az elme hatalma nyilvánul meg akkor is, mikor nem szúrja le az imádkozó királyt a kiváló alkalom ellenére.

A mű talán egyik leghíresebb szövegrésze az ún. nagymonológ (3. felvonás): "Lenni vagy nem lenni?" Hamlet talán úgy érezte, apja miatt ő maga is életét fogja veszteni. Már szinte várja a halált, mert ez leveszi a válláról a nehéz döntés terhét.

Shakespeare nagyon pontos jellemrajzot ír a szereplőkről. Hamlet figurája a későbbi társadalmak számára jelkép lett. Gondolkodó, intellektuális, érzékeny ember. A feladat, amit a sors hozott neki, túlságosan nehéz és bonyodalmas ahhoz, hogy tökéletesen véghezvigye, de mégis erkölcsi fölényben kerül ki a harcból. Nem ölheti meg azonnal a királyt, hiszen akkor a nép megvádolná azzal, hogy puszta hataloméhségből gyilkolt (pedig jogosan őt illetné a trón). Ráadásul, ahogy a mű folyamán kiderül, nem csupán a testvérgyilkos Claudiussal áll szemben, hanem az egész világ tornyosul ellenségesen fölé. Erre utal a következő idézet: "Kizökkent az idő; - ó kárhozat! Hogy én születtem helyretolni azt."

Hamlet, mint a legtöbb Shakespeare-i hős, fejlődő jellem.

Claudius az "alapbűn" elkövetője, a világ bűneinek megszemélyesítője. Gátlástalan, célratörő politikus, a humanizmus megcsúfolója. Amint szembekerül egy valós ellenféllel, Hamlettel, összeroppan, és feltör belőle a bűntudat ("Ó, rút az én bűnöm [...] vérgyilkolás!"). Hamlet szemében Claudius csak egy silány, primitív figura.

Leartes egy egyenes, tiszta jellem, Ophélia féltő bátyja, mégis ő alakítja a naiv balek szerepét. Hamletnek teljesen ellentéte.

A dráma folyamán egy pillanatra hősszerepben tűnik fel, de a mű végére biztosan felmagasodik, hiszen leleplezi Claudiust és tisztázza Hamletet ("Én-árulásomért méltán halok. [...] A király az ok, Mindenben a király. [...] Váltsunk nemes Hamlet bocsánatot: Atyám halála s az enyém ne szálljon Fejedre, se az enyimre a tied!")

Polonius a király leghűbb embere ("Egy lelkem, egy hitem van, mindenik Az Istené s kegyes királyomé"), de valójában csak a rosszban lehet hű hozzá. Ő a minden hájjal megkent főkamarás, egy locsogó, szószátyár gazember, aki végül saját csapdájába esik bele, mikor Hamlet kardja végez vele. Kiváló apa akar lenni, miközben a királyt szolgálja, ezért nem látja gyermekei vesztét. Lánya megtébolyul és belefullad a folyóba, míg fia a király által kitervelt mérgezés áldozata lesz.

A mű női szereplőinek nem nagy a mozgásterük, ahogy az a korabeli udvarban is volt. Gertrúd egy idősödő asszony, akit Shakespeare Claudius rabjaként mutat be. Ebben a szerelmi mámorban teljesen megfeledkezik anyai kötelességeiről, és nem veszi észre, hogy a fia ellen fordult. Egy szánalmas, akaratgyenge nő, akinek eszébe sem jut, hogy kiálljon fia mellett a trónutódlást illetően.

A másik női szereplő, Ophélia nagyon keveset játszik. Egy tiszta lelkű, ártatlan lány, aki vakon követi apja utasításait, még ha azok szembefordítják is szerelmével vagy ütköznek elveivel. A megpróbáltatásokat - hogy szerelme visszautasítja és megöli apját - nem tudja elviselni. Halála nagyon megrendítő, de ez adja meg Hamlet számára a végső lökést feladata teljesítésére.

A mű cselekménye mintegy 7-8 nap eseményeit dolgozza fel, de az előzmények hónapokra nyúlnak vissza. A helyszín a helsingőri kastély számos pontja a kastélytól a temetőig.

William Shakespeare örök drámája sok későbbi írót megihletett, köztük Katona Józsefet (Bánk bán), Dürrenmattot (A fizikusok), Mrozeket (Tangó) és Tom Stoppardot (Rosencrantz és Guildenstern halott).

Forrás, irodalom:

     -Szerb Antal: A világirodalom története

     -Akadémiai Kislexikon

     -www.google.com

     -tankönyvek, jegyzetek