Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor. 11. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 1992. 491 p.
A Bács-Kiskun megye múltjából 11. kötete 4 tanulmányt ill. feldolgozást, 2 forrásközlést, egy kartográfiai vizsgálatot, valamint bibliográfiai munkát, egy interjút közöl. Az 1992-es megjelenéstől kezdve a kötetekben német nyelvű összefoglalókat találunk. A dolgozatok pontos hivatkozásai hitelessé teszik azokat, a közölt irodalomjegyzékek pedig a téma további tanulmányozásához nyújtanak segítséget.
A kötet első munkájában Szabó Attila Kecskemét közmunkaterheit tekinti át a XVII. század végétől a XIX. század közepéig. A szerző tájékoztat arról, hogy a város kincstári, vármegyei, földesúri, püspöki és városi pénzbeli, termény- és munkaszolgáltatási kötelezettségeit a település vezetése hogyan hajtatta be az ott élőkön. A szerző ismerteti a közmunkák alóli mentességet élvezőket, a közmunka megszervezését, a robotmunka fajtáit. Állításait statisztikai adatokkal, táblázatokkal támasztja alá.
Bánkiné Molnár Erzsébet munkájában bemutatja a Jászkun Kerület társadalmának rétegződését a redemptusokat, az irredemptusokat, zselléreket és a commoransokat, a társadalmi mobilitást szabályozó intézkedéseket, a tanács szerepét a munkavállalás és kereskedelem szabályozásában. A tanulmány mellékletében néhány jellemző forrást ad közre.
Ö. Kovács József dolgozatában levéltári forrásokon keresztül vizsgálja meg a kiskunhalasi zsidóság a város társadalmában betöltött szerepét a XVIII-XIX. században. Kiskunhalas rövid társadalmi gazdasági történetének összefoglalása után ismerteti a zsidók betelepedésének történetét, az 1848 előtti összeírások adataira támaszkodva vázolja fel az itt élő vallási közösség életkörülményeit, kitér névadási szokásaikra, az antiszemitizmus korabeli megnyilvánulásaira. Bemutat egy családi pályavázlatot, térképeket, statisztikai táblázatokat közöl.
Péterné Fehér Mária az 1848. évi népképviseleti választási rendszer bemutatása után ismerteti Kecskemét első országgyűlési képviselőválasztásának előzményeit, körülményeit és lebonyolításának módját. Összehasonlítja a Kecskeméten választásra jogosultak arányát néhány kiválasztott városéval, és megállapítja, hogy az a település társadalomszerkezetéből következik, hogy a jogosultak száma itt kevesebb volt. A választási küzdelmek bemutatása során nyomon követi, miért nem lett Kossuth Lajos Kecskemét országgyűlési követe. A város két választókerületében lezajlott szavazás eredményeként Karika János és Simonyi János került be az országgyűlésbe.
Kőhegyi Mihály és Merk Zsuzsa a bajai születésűek családnév-változtatásait mutatja be 1895-1945-ig, ill. 1984-ig, mivel a rendelkezésre álló anyakönyvek eddig az időpontig tartalmaztak bejegyzéseket. Megvizsgálják a szerzők a névváltoztatók különböző szempontok (vallás, foglalkozás, nemzetiség) szerinti megoszlását, a névváltoztatás különböző okait, az ezzel kapcsolatos állami szabályozást, a névmagyarosítás asszimilációban betöltött szerepét, a névváltoztatás típusait. A tanulmány végén megtaláljuk a névváltoztatások névanyagát.
Iványosi-Szabó Tibor dolgozatában megvizsgálja a reformkori Kecskemét társadalmi rétegei között lehetséges konfliktusok okait: a nemesek és a város jogilag jobbágy lakossága közötti ellentéteket, a városi közigazgatás és a helyi lakosság egymás közti súrlódásait. Közzéteszi az 1835. októberi tanács elleni szervezkedéssel kapcsolatos kihallgatási jegyzőkönyveket, Simonyi János tanácsnok 1837-ben készült, tanulmánnyal felérő javaslatát a Pusztaszerrel kapcsolatos feszültségek feloldására.
Tóth Ágnes Bibó Istvánnak a német lakosság kitelepítésével kapcsolatos memorandumait nem elszigetelten, hanem az 1945. május 14-i pártközi értekezlet jegyzőkönyvével, és Erdei Ferenc belügyminiszternek a minisztertanács 1945. augusztus 13-i ülésén, a magyarországi németek kitelepítésének előkészítéséről elhangzott előterjesztésével együtt adja közre. A források hozzájárulnak Bibó István tevékenységének jobb megismeréséhez, és hozzásegítenek a korszak egyik fontos kérdésének további tanulmányozásához.
Kuczy Károly a Kalocsai Érsekség Érsek-Harta és Szentkirály pusztáinak rövid birtoktörténeti összefoglalása után ismerteti a felhasznált 18, 1790 és 1943 között keletkezett térképet, a feldolgozás módszerét, majd közli a névanyagot, megvizsgálja (és táblázatokba foglalja) a térképnevek funkcionális megoszlását. A szerző a térképek vizsgálata során feltárja a gazdag névanyag nyelvi, gazdaságtörténeti, néprajzi és földrajzi vonatkozásait.
Bánkiné Molnár Erzsébet bibliográfiát állított össze, amely a Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadásában megjelent könyveket és a munkatársak publikációs tevékenységét tárja fel az 1950-1990-ig terjedő időszakban. A bibliográfia összeállításánál időrendet, azon belül szerzői betűrendet alkalmaz. A 201 tétel megvilágítja az intézményben folyó sokszínű tudományos tevékenységet, a megyére vonatkozó helytörténeti kutatások eredményeit. A munka végén közölt névmutató megkönnyíti a bibliográfiában való tájékozódást.
Papp Imréné és Tóth Ágnes interjút készített a levéltár 1953-1973 közötti időszak igazgatójával, Dr. Balanyi Bélával, aki szól pályakezdéséről, az 1950-es évek nehéz körülményei között folytatott levéltári munkájáról, múzeumigazgatói tevékenységéről, a nehézségekről és az eredményekről.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor.
12. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 1992. 491 p.
A 12. kötet három tematikus, ill. a közreadott munka típusa szerinti csoportot foglal magába. Két dolgozat foglalkozik a nemzetiségek történetével, valamint öt vegyes tárgyú tanulmányt és három forrásközlést találunk a kiadványban. A tanulmányokhoz magyarázó jegyzetek, a felhasznált iratok pontos jelzetei, ill. bibliográfiai adatokat tartalmazó hivatkozások és irodalomjegyzék tartozik. A könyvet német nyelvű összefoglaló zárja.
Iványosi-Szabó Tibor a kecskeméti cigányok történetét 1596-tól (a jegyzőkönyvekben talált első adat időpontjától) 1850-ig tekinti át. A különféle nyilvántartásokban, köztük az adófőkönyvekben is külön felsorolt cigány népességre vonatkozó adatokat elemzi, miközben statisztikai táblázatokat ad közre. A szerző áttekinti jogi helyzetüket, belső szervezettségüket (vajda szerepe), kötelezettségeiket (adó, közmunka), jellemző mesterségeiket (pl. lóidomítás) asszimilációs törekvéseiket, és a központi hatalom részéről elindított programokat (pl. a cigánygyermekek "átnevelése"). A függelékben az etnikumra vonatkozó összeírásokat, leveleket, statútumokat, és kérelmeket közöl.
1939-ban megkezdődött a lengyelek német hadsereg elől menekülése, Tóth Ágnes a Bács-Kiskun megyébe érkezett lengyelek befogadótáborait mutatja be. A menekültügy általános helyzetének ismertetése után a bajai tábort, a befogadás körülményeit, az itteni intézkedéseket tekinti át a feloszlatásáig, 1940-ig, majd a kalocsai járás menekülttáborait tekinti át. Hosszabban idézi az 1942. december 4-én készült jegyzőkönyvet, mely Bátya, Fajsz, Dusnok, Sükösd, Homokmégy helyzetét szemlélteti.
Iványosi-Szabó Tibor Kecskemét növénytermesztését mutatja be 1700-1850-ig. A növénytermesztés külső körülményeinek (birtokviszonyok, korabeli időjárás, állattenyésztés lehetőségeiben bekövetkezett változások) áttekintése után a növénytermesztés gazdaságban betöltött szerepét vizsgálja meg, kimutatja, hogy a XIX. század közepére a vagyonszerzés jelentős forrásává vált. A szerző a továbbiakban a tanyarendszer kialakulását, majd a növénytermesztés kecskeméti viszonyait mutatja be: a szántóföldi növénytermesztést, a szőlő és gyümölcstermesztést valamint az erdőgazdálkodást.
Ö. Kovács József egy 1259 bejegyzést tartalmazó XVIII. sz. elejétől a XIX. század végéig vezetett kecskeméti lakosítási könyvet vizsgál meg abból a szempontból, hogy honnan származtak, és mi volt a foglalkozásuk az ide költözőknek. Megkülönböztetett figyelmet szentel a zsidó betelepülőknek. A korabeli Kecskemét bemutatása után, tárgyalja a zsidók letelepedését, miközben statisztikai táblázatokat, szemléltető térképeket ad közre a lakosítási könyv bejegyzései alapján.
Bánkiné Molnár Erzsébet munkájában a Jászkun Kerület 1849-1860 közötti közigazgatási viszonyait tekinti át. A kettős irányítás időszakát 1849 január - júniusig, a császári seregek bevonulása után (amikor a katonai igazgatás mellett az önkormányzati is folytatódott), majd 1850 decemberéig a katonai kormányzat időszakát (ekkor történt meg a közigazgatás és jogszolgáltatás szétválasztása, új adónemeket vezettek be, csendőrséget szerveztek), utána a provizórium időszakát 1851 januártól 1853 májusáig (új hivatalok létrehozása) végül a definitium időszakát 1860 júniusáig (amikor sor került a megyei és járási közigazgatás átszervezésére). Munkája végén táblázatokban összegzi a különböző időszakokban a járások alakulását.
Péterné Fehér Mária a 12 év után újra összehívott országgyűlés kecskeméti követeinek megválasztását mutatja be dolgozatában. A bevezető fejezetben áttekinti a választás történelmi előzményeit. Az 1860-ban kiadott októberi diploma kimondta az ország és tartománygyűlések visszaállítását, a kiadott választási rendszabály 1861. április 2-ára Budára hívta egybe a magyar országgyűlést. A rendelkezésekkel kapcsolatos kezdeti tiltakozás után megkezdődött először a helyi tisztújítás (az 1848-as törvényeknek megfelelően), majd sor került az országgyűlési választások előkészületeire. A szerző bemutatja a város választásra jogosult lakosságát, majd ismerteti a választás menetét. Az I. kerületben Balásfalvi Kiss Miklós, a II.-ban Horváth Döme lett Kecskemét országgyűlési képviselője. Munkájának mellékletében forrásokat ad közre.
Kőhegyi Mihály és Merk Zsuzsa az 1939. november 18-i népösszeírás csávolyi gyűjtőíveinek helyi nyilvántartási célokra készült másolatait vizsgálta meg. A népösszeírás katonai jellegű, a honvédelmi munkára kötelezettekről (férfiak 12-70 éves korig, meghatározott foglalkozású nők) egyéni számlálólapot töltöttek ki, a többi lakóról csak a nevüket és születési évüket jegyezték fel. A szerzők különböző szempontok szerint elemzik az adatokat, a település 3 nemzetiségével kapcsolatos megfigyeléseket közölnek, az összeírás jellemző torzulásait vizsgálják (pl. német, magyar, bunyevác lakosság számadatai). A függelékben statisztikai táblázatok, korfák támasztják alá a tanulmány megállapításait.
Kocsis Gyula bevezető tanulmányában egy 1586-os és egy 1587-88-ból származó érsekújvári hídvámjegyzéket mutat be, melyek áttekintést adnak a teljes gazdasági esztendőről, feltüntetik az áthajtott állatok fajtáját, mennyiségét, a tőzsérek nevét, származási helyüket, az áthajtás időpontját. A szerző gazdasági évvel kapcsolatos megfigyeléseket, a vásárok időpontjára, időtartamára és forgalmára vonatkozó megállapításokat közöl. Megvizsgálja 35 exportra termelő település adatait, és megállapítja, hogy Kecskemét marhakivitele jelentős szerepet töltött be. Munkája végén mutatók (név, hely) könnyítik meg a tájékozódást).
Tóth Ágnes 1945-1948-ig képet ad a magyarországi délszlávok helyzetéről. Ismerteti a bajai háromszög Jugoszláviához csatolásának kérdését, bemutatja a népmozgalom szervezetét, az 1945. február 18-án megalakult Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontját, I., ill. II. Országos Konferenciáját. A szerző bevezetőjében áttekinti, és a közreadott öt forrással szemlélteti, hogy a hazai délszláv népcsoport hogyan alkalmazkodott a belpolitikai hatalmi viszonyokhoz.
Kuczy Károly a Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár kéziratos térképeinek vizsgálata során mutatja be egy-egy birtokrész térképneveit. A kötetben munkájának 2. része jelent meg, mely Bakod, Böd, Csepeg érsekségi puszták helyneveivel foglalkozik. E három birtoktestet az uradalom egy birtokként, házi kezelésben művelte. A biroktörténeti vázlat után ismerteti a 16 felhasznált térképet és névanyagát, majd a feldolgozás módszereit tárgyalja, megvizsgálja a térképnevek funkcionális szerepét, végül összegzi a fontosabb megfigyeléseit.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor.
13. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 1994 [!1995]. 324 p.
Az 1975 óta megjelenő Bács-Kiskun megye múltjából című tanulmánykötet-sorozat 13. száma korábbi kötetekhez hasonlóan elsősorban BKMÖL dolgozóinak munkáit közli, de megtalálható benne más megyei intézmények munkatársainak helytörténeti tanulmánya is.
Lapalji jegyzetekben közli a magyarázatokat, hivatkozásokat, több tanulmány zárul a téma további tanulmányozását segítő irodalomjegyzékkel. A kötet végén megtaláljuk a tanulmányok német nyelvű összefoglalóit.
Szabó Attila a török hódoltság végétől 1848-ig tekinti át Kecskemét és lakói adóterheit. Elemzi az adókivetés módját, az adó alapját, mértékét, az adónemeket. Bemutatja a város vagyoni, társadalmi helyzetét, az adómentességet élvezők csoportját, kitér az adóbeszámítás lehetőségeire, adóbeszedéssel kapcsolatos konfliktusokra, mértékének csökkentésére irányuló törekvésekre. Összehasonlítja Kiskunhalas és Kecskemét adózását.
Péterné Fehér Mária a kecskeméti 1865. évi országgyűlési választásokról szóló tanulmányában a történelmi előzmények áttekintése után a választás előkészítéséről ír, majd a választás eseményeit elemzi. A megválasztott két országgyűlési képviselő az 1861-ben is megválasztott Horváth Döme és Kiss Miklós lett. A szerző ismerteti, összehasonlítja Kecskemét érdekeit is képviselő programjukat.
Kemény János bemutatja a bajai Közigazgatási Bizottságot megalakulásától 1914-ig. Rövid bevezető után az 1876. évi 6. törvény rendelkezéseiből kiindulva szól a bizottság megalakulásáról, az általa tárgyalt közérdekű ügyekről (közigazgatási, gazdasági, közművelődési, városfejlesztési stb.), majd a Közigazgatási Bizottság belső ügyeit ismerteti, végül összefoglalja a tevékenységének legfontosabb vonásait.
Pintér Ilona tanulmánya az 1947-1949 között működő Duna-Tisza közi Földművelődésügyi Tanács megalakulásával, működésével, feladataival, munkájával foglalkozik. A Duna-Tisza Közi Mezőgazdasági Kamara átszervezése az 1949-es M.E. rendelet kiadásával történt meg, mely rendelkezik a földművelődésügyi tanácsok létrehozásáról. A szerző tárgyalja más szervezetekkel való kapcsolatait, adminisztratív feladatait, megszűnésének körülményeit is.
A magyar kormány a II. világháború után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság sürgetésére több rendelkezést hozott a fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek összegyűjtése és bezúzása érdekében. Tóth Ágnes munkája statisztikai adatokkal is alátámasztva ismerteti a rendelkezések végrehajtásának eredményeit, közli a Debreceni Református Kollégiumból és a Soproni Városi Könyvtárból eltávolított könyvek jegyzékét.
Iványosi-Szabó Tibor forrásközlésének bevezetőjében áttekinti a vizsgált időszakot megelőző évtizedek társadalmi, gazdasági változásait. Kecskemét fokozatosan megváltotta földesúri terheit, a város magisztrátusa gyakorolta a földesúri jogokat. A tanács hatalmával nemegyszer visszaélt, ezért a város lakói megpróbálták sérelmeiket orvosolni. A forrásközlés a panaszleveleiket kivizsgáló Pest megye közgyűlése által 1822-ben kiküldött bizottság munkájáról készült jegyzőkönyvek egy részét tartalmazza, a 3 kötetből válogatva.
Bánkiné Molnár Erzsébet forrásközlése az 1857-ben a Magyar Királyságnak a cs. kir III. Hadsereg Vezérkari Osztálya kérésére elkészített katonai szempontú statisztikájából Kiskunság összeírásának anyagát tartalmazza. A demográfiai, mezőgazdasági, a lakosság foglalkozására, életmódjára is adatokkal szolgáló felmérést a Kiskunság 3 járásában eltérő módon végezték, a forrásközlés szerkezete is ehhez igazodik.
Kuczy Károly tanulmánya a Kalocsai érsekség gazdasági levéltár térképeinek névtára 3. része (Előzményei a Bács-Kiskun megye múltjából XI. és XII. kötetében jelentek meg.) Ez a rész Csorna, Karácsony érsekségi puszták térképeit vizsgálja. Ismerteti a birtoktörténeti adatokat a területi és művelési ágakra vonatkozóan. Foglalkozik az uradalmi majorok kiépítésével, elemzi az érseki nagybirtok jellemző vonásait, majd 11 1820-1933 között keletkezett térkép és az 1933. évi adóbevalláshoz készített birtokív névanyagát foglalja táblázatba.
Urbán Miklósné Balanyi Béla nagykőrösi múzeumigazgató, majd a Bács-Kiskun Megyei Levéltár igazgatója munkásságát tárta fel. A bibliográfiát rövid életrajzzal vezeti be. Az időrendi szerkesztésű bibliográfiába 1958-1994-ig, a lezárás évéig minden publikált írását fölvette. Egységes név-, hely- és címmutatója van. A képmelléklet Balanyi Bélát, illetve régészeti tevékenységét mutatja be.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor, Tóth Ágnes.
14. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 1998 [!1999]. 403 p.
A 14. kötet többnyire a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársai tanulmányait, forrásközléseit tartalmazza, és a megye történetének egy-egy szeletét mutatja be. Lábjegyzetei megértést segítő magyarázatokkal, és pontos hivatkozásokkal szolgálnak, a dolgozatok végén található irodalomjegyzék a téma további tanulmányozásához nyújt segítséget. A könyvet német nyelvű összefoglaló zárja.
Bánkúti Imre Kecskemét történetének egyik nehéz időszakát, a város Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepét vizsgálja. A kuruc és a császári csapatok egyaránt veszélyeztették a város biztonságát, a háború során a népesség elszegényedett. Mivel a város többször katonai akció bázisa volt, 1707. április 3-án rác támadás érte, mely a lakosság jelentős veszteségével és kárával járt. A szerző bemutatja egy kecskeméti görög kereskedő, Karácsony Sándor életútját, és rajta keresztül a Kecskemétre betelepült görög kereskedők gazdasági szerepét. Beszámol a katonai fenyegetettség mellett a várost az 1709-1710. évben sújtó pestisjárványról. Végül a szerző statisztikai adatokkal szemlélteti a város lakosságának fokozatos elszegényedését.
Iványosi-Szabó Tibor a mai Bács-Kiskun megye területén végbement közigazgatási változásokat vizsgálja a XIX. század közepéig. Munkáját két nagyobb időszakra osztja. Először a Mohács előtti korszakban tekinti át a majdan Bács-Kiskun megyét alkotó, vagy az azokhoz kapcsolódó megyék kialakulásának főbb folyamatait, Bács, Bodrog, Pilis, Pest, Solt vármegyék és a Kunság közigazgatási változásait. A tanulmány 2. részében a polgári forradalomig terjedő korszakot tekinti át, most már Bács-Bodrog vármegyére, Pest-Pilis-Solt vármegyére, ill. a Kiskunságra vonatkozóan. Munkájában, táblázatos formában településekre vonatkozó összesített statisztikai adatokat közöl.
Kőhegyi Mihály a fennmaradt források felhasználásával Madaras 1526-1856 közötti történetét ismerteti. A török kiűzését követően elnéptelenedett falu 1787-ben települt újjá. A falu jelentős terheinek bemutatása után részletesen tárgyalja az anyakönyvezés szabálytalanságából következő önkényes névmagyarosítást. Ismerteti a német lakosok anyanyelvi oktatás és német nyelvű lelkigondozás iránti törekvéseit. A közreadott 35 dokumentum közül több az ez irányú kérelmeket és az elutasító döntéseket szemlélteti.
Merk Zsuzsa az 1921-es trianoni békeszerződés után kettészelt Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye dél-bácskai részének 1927-től működő püspökét, Budanovich Lajost, ill. az ő bunyevác-sokác érdekeket szem előtt tartó tevékenységét, és a második világháború alatt - a Délvidék visszacsatolásának következtében - a tisztségéből való eltávolítási törekvéseket mutatja be. A forrásközlés az állam és az egyház viszonyában beállt feszült helyzetet és Budanovich Lajos ellentmondásos személyiségét szemlélteti.
Tóth Ágnes az 1946-os magyarországi délszláv összeírás irataiból adja közre a legjellemzőbbeket. Bevezető tanulmányában áttekinti az összeírás előzményeit, a lebonyolítás módját és eredményeit. A külpolitikai nyomás, és a hazai délszláv kisebbségek helyzetük javítására tett követeléseinek hatására a magyar kormány 263 település délszláv (bunyevác, horvát, sokác, szerb, szlovén, vend), ill. magyar lakosságának összeírását rendelte el. Az összeírással szembeni korabeli aggályok beigazolódtak: a teljes körű népszámlálástól elkülönített nemzetiségi összeírás - a német nemzetiségűek kitelepítésének példája miatti bizalmatlanság következtében - nem hozott értékelhető eredményt, a nemzetiségi iskolákba történő beíratásra vonatkozóan sem.
Kemény János tanulmányában Rudnay Gyula (1878-1957) festő és grafikus 1946-1953-ig fennálló vállalkozását, a bajai művésztelepet mutatja be létrehozásától megszűnéséig. Az elhelyezési gondok ismertetése után a szerző Rudnay Gyula vezetésével itt alkotó Kun István, P. Bak János, B. Mikli Ferenc művészi munkáját, ill. a művésztelep fenntartásának nehézségeit, lehetőségeit követi nyomon. Ismerteti a bajai, budapesti, vidéki és nemzetközi kiállításaikat, a művésztelep megszűnésének okait és működésének a bajai művészeti életre gyakorolt hatását.
A kötet végén találjuk a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának 1990-1995 közötti évekre vonatkozó bibliográfiáját, mely az időszak levéltári kiadványait és az intézmény munkatársainak tudományos tevékenységét tárja fel. A bibliográfia időrendben, azon belül szerzői betűrendben közli a publikációk legfontosabb adatait.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Tóth Ágnes.
15. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 1999. 413 p.
A 15. kötet többnyire a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársai tanulmányait, forrásközléseit tartalmazza, és a megye történetének egy-egy szeletét mutatja be. Lábjegyzetei megértést segítő magyarázatokkal és pontos hivatkozásokkal szolgálnak, a dolgozatok végén található irodalomjegyzék a téma további tanulmányozásához nyújt segítséget. A könyvet német nyelvű összefoglaló zárja.
Iványosi-Szabó Tibor a mai Bács-Kiskun megye területére vonatkozóan tekinti át a közigazgatási változásokat a XIX. sz. közepétől napjainkig. A polgári forradalom hatásának elemzése után az abszolutizmus korának közigazgatási és jogszolgáltatási átszervezéseit tárgyalja. A kiegyezést követő változások ismertetése után Bács-Bodrog, majd Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és a Kiskunság XIX. sz. végi állapotát mutatja be. A szerző végigvezet a századforduló jelentősebb reformjain, majd a következő fejezetekben az I. és II. világháború közötti (alatti) helyzetet vizsgálja. Bemutatja a tanácsrendszer kiépítését, az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején megalakult Bács-Kiskun megyei községeket. Közli Bács-Kiskun megye 1950., 1970., és 1985. évi közigazgatási beosztását. Röviden összefoglalja a tanácsi közigazgatás bevezetése utáni változásokat.
Kemény János tanulmányában először áttekinti a magyar iskolarendszer fejlődését 1876-1890-ig, majd képet ad Baja város közoktatásáról a tanfelügyelő közigazgatási bizottsághoz intézett jelentései alapján. Bemutatja a város alapszintű egyházi és állami népiskoláit, az alapfokú szakoktatás helyzetét (iparostanonc, kereskedelmi iskola) a középszintű általános és szakiskolákat (szintén fenntartóik szerinti csoportosításban), majd elemzi a tankötelesekről készült éves összeírások, éves tanügyi jelentések adatait. Összegzésében statisztikai táblázatokat közöl.
Orgoványi István az 1956-os forradalom és szabadságharc kecskeméti eseményeinek időrendi áttekintését adja, a város forradalom előtti helyzetének ismertetése után október 23-tól az év végéig. A kronologikus sorrendbe illeszkedő fejezetek bemutatják a munkástanácsok megalakulását, a nemzetőrség felállítását, a megyei nemzeti bizottságot, Kecskemét Város Forradalmi Bizottságát, a Szabad Kecskeméti Katona József Rádiót, a megyei forradalmi bizottság megalakulását és működését a forradalom időszakában. A kecskeméti helyzeten túl Bács-Kiskun megye egészére vonatkozóan képet kapunk az eseményekről és az azt követő megtorlásról. A szerző közli a kecskeméti sortüzekben életüket vesztett áldozatok névsorát.
Pintér Ilona a Jászkun Kerülethez tartozó Szabadszállás lakosainak XVII. sz. végi XVIII. sz. eleji peranyagát adja közre, mely a redempció során megszerzett, több darabban kimért, ill. a későbbiek során elaprózódott földek tagosításának módjára irányult. A helyi - szegényebb - lakosok alpereseket alkotó része ellenezte a tagosítást, de ellenállásuk csak elodázta a fejlődést (nagybirtokok létrehozását) képviselő felperesek szándékát. Pintér Ilona közli a Domján István kecskeméti ügyvéd hagyatékában megmaradt peres iratokat, melyek megértéséhez a közreadott szójegyzék jelentős segítséget nyújt.
Bánkiné Molnár Erzsébet a Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kiskunfélegyházi Részlegében, a Kiskun Kerület törvényszéki anyagában található Lengyel Miklós és Vrantsits István leszármazottainak hagyatéki pereit tekinti át 1796-tól 1859-ig, abból a célból, hogy annak feldolgozásán keresztül módszertani példát szolgáltasson a kutatóknak ahhoz, milyen családtörténeti, ill. gazdaságtörténeti jelentősége van az ilyen jellegű irategyüttes feltárásának. A szerző összehasonlítja a dunántúli és bihari birtokok gazdaságtörténeti és magánjogi vonatkozásait. A bemutatott forrást betűhíven adja közre. Ifj. Káposzta Lajos a bécsi Konzuli Akadémiát mutatja be a kezdetektől - a Keleti Akadémia létrehozásától - az intézményben folyó oktatás megszűnéséig, 1942-ig. A szerző részletesen csak az Akadémia 1918-1923-ig tartó válságos éveinek történetét ismerteti. Az itt folyó oktatás bemutatásán túl képet ad a diákélet szokásairól, a tanulókról - külön kiemelve a magyar származású hallgatókat. Áttekinti az I. világháború után az iskola megmentésére irányuló törekvéseket, a nehézségeket, az átszervezéseket.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk.Tóth Ágnes.
16. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 227, [4] p.
Bács-Kiskun megye múltjából 16. számának borítóján először találjuk az Évkönyv alcímet, mely jelzi, hogy a köteteket a szerkesztő évente kívánja közreadni, és elsősorban a levéltárban folyó tudományos kutatások tanulmány terjedelmű munkáiból válogat. A dolgozatok pontos hivatkozásai hitelessé teszik azokat, a közölt irodalomjegyzékek pedig a téma további tanulmányozásához nyújtanak segítséget. A kötet végén magyar és német nyelvű összefoglalókat találunk.
Kemény János tanulmánya Baja város 1848-1849. évi helyzetét, katonai szerepét, a szabadságharc városra vonatkozó eseményeit mutatja be a közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyvek alapján. A nemzetőrség felállításának eseményei után a szerző felsorolja a megválasztott fő és altiszteket, ismerteti a nemzetőri és katonai szolgálat alóli mentesítések eseteit, a város súlyos terheit, ill. az önkéntes adakozásokat, a felmerülő nemzetiségi ellentéteket.
Molnár János dolgozatában Baja népoktatását tekinti át az 1880-as évek utolsó évtizedeiben. Bemutatja a város lakosságát, majd ismerteti a közoktatásügyet, képet ad az iskolai életről. Munkáját szövegközti, ill. a tanulmány végére helyezett statisztikai táblázatokkal teszi szemléletessé, közread egy bajai r.k. népiskolák számára kiadott fegyelmi szabályzatot.
Kőhegyi Mihály Csanád lakosságának demográfiai viszonyait tekinti át török alatti történetétől az elnéptelenedéséig, valamint bemutatja a falu betelepedését. Az 1720-as összeírás alapján megállapítja, hogy lakói ekkor bunyevácok voltak, a Rákóczi szabadságharc után ők népesítették be Észak-Bácska falvait.
Kőfalviné Ónodi Márta áttekinti a katolikus missziók történetét az 1920-as évekig, majd részletesen tárgyalja, hogyan kapcsolódtak bele az evangelizációs munkába 1925-ben a Kalocsai Iskolanővérek. Szól a nővérek több alkalommal történő kiutazásáról, kínai munkájukról, és - leveleik alapján - hétköznapjaikról, a zárdaalapításokról, az oktató munkáról, ill. a kínai misszió társulatra gyakorolt hatásáról 1951-ig, amikor a kommunista Kínából menekülniük kellett. A szerző a tanulmány mellékletében néhány forrást ad közre.
Tóth Ágnes munkájában összefoglalóan értékeli a magyarországi németek történetével kapcsolatos kutatások 1945 utáni különböző időszakait. Megállapítja, hogy a hatvanas évek végéig ezt a politikai-ideológiai elvárások jellemezték. Az 1970-1989 közötti periódusban az irategyüttesek hozzáférhetővé váltak, megkezdődhetett a két világháború közötti időszak nemzetiségi problémáinak feldolgozása, az 1989-es rendszerváltozást követően pedig a nemzetiségi kutatások előtérbe kerültek. A szerző áttekinti a nemzetiségek történetével foglalkozó kutatócsoportok tevékenységét, a kutatási programokat és a kérdéssel foglalkozó más fórumokat. A tanulmány végén, ill. a lábjegyzetben a témával kapcsolatos irodalomjegyzéket közöl.
Bánkúti Imre a Kiskunság északnyugati részére, Kunszentmártonra, Szabadszállásra, Fülöpszállásra és Kiskunlacházára vonatkozó 1667-1683 között e településekben keletkezett, Andrássy Miklós főkapitány iratanyagába tartozó - szerencsés véletlen folytán fennmaradt - 12 dokumentumot közöl, melyek tükrözik a lakosság mindennapi életét, gondjaikat, problémáikat, bemutatják a végvári katonaság garázdálkodását.
Kecskemét a földesúri birtokok, jogok több évtizedig elhúzódó megváltását 1724-ben kezdte, ez irányú törekvései jobb megélhetési lehetőséget, és a szabad királyi városi jogállás elérését szolgálták. Péterné Fehér Mária a bevezető tanulmányban bemutatja a város pusztáit, a megszerzett területek hasznosítását, majd a város vagyonának 1855. évi felmérésével kapcsolatos dokumentumokat adja közre. A felmérés azért készült, mert a városnak minden ingó és ingatlan vagyonát le kellett kötnie, amíg a Borbás puszta teljes vételárát ki nem fizeti az arra igényt tartó Bánffy családnak, a város egyik földesurának.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Tóth Ágnes.
17. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2001. 371 p.
A 17. kötet dolgozatai a mai Bács-Kiskun megye történetének egy-egy szeletét mutatják be, hozzájárulva a helytörténetírás és az országos kutatások eredményeihez. A tanulmányok használhatóságát a pontos hivatkozások és magyarázó jegyzetek növelik, a téma további tanulmányozásához a közreadott irodalomjegyzékek nyújtanak útmutatást. A kötet végén magyar és német nyelvű rezüméket találunk.
Kőhegyi Mihály röviden összefoglalja Érsekcsanád történetét. Az Árpád-kori régészeti lelőhelyek, ásatások eredményeinek áttekintése után közli azt az oklevelet, melyben először említik meg "Chanad" helynevet. A források és a település történetének irodalma alapján mutatja be Érsekcsanádot, közreadja az 1548-ban és 1560-ban keletkezett összeírást, az 1741-es úrbéri szerződést, majd Mária Terézia úrbérrendezéssel kapcsolatos 9 pontos kérdőívére adott helyi válaszokat, mellékletben térképeket, ill. az 1703-as, 1715-ös, 1720-as, 1725-ös összeírásokat.
Iván László Érsekcsanád 1760-tól vezetett református és 1799-től vezetett római katolikus anyakönyvei alapján mutatja be a településen született lakosok vezeték és keresztnevének alakulását, jellemzőit 1945-ig. A bevezető tanulmányt terjedelmes (83 oldalas) adattár követi.
Iványosi-Szabó Tibor a Homokhátság lakosságának megélhetését biztosító nagyállat- és juhtenyésztés "természeti csapását" az állatjárványokat mutatja be XVIII. századi nyilvántartások közlésével. Az egyes források helyhiány miatt nem szerepelnek teljes terjedelemben.
Péterné Fehér Mária azokat a törekvéseket követi nyomon dolgozatában, melyek az 1870-es törvényhatósági jogot kapott Kecskemétet foglalkoztatták a 19. sz. végétől: az aránytalanul nagy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatásának átszervezése során megyeszékhellyé váljon. A város a cél érdekében gazdasági és kulturális téren központi szerepre törekedett, és a közlekedési útvonalak (vasút, kövezett út) korszerűsítése is ezt a politikát szolgálta.
Orgoványi István a jugoszláv határ mentén, 1950-től a szovjet katonai titkok védelme érdekében szigorú szabályok szerint őrzött, 15 km széles határsáv létrehozásának előzményeit, a megvalósítással kapcsolatos intézkedéseket mutatja be. A szerző ismerteti a kuláknak nyilvánított délszláv lakosság, ill. más megbízhatatlannak ítélt személyek kitelepítését, a határőrség átszervezését, majd a jugoszláv-magyar viszony rendeződését követő rehabilitációt, és a határsáv fenntartásában bekövetkező változásokat. Mellékletben bemutat néhány, a dolgozat témájához kapcsolódó dokumentumot.
A kötet záró tanulmánya Mayer János "Most menekültnek hívnak…" című bölcsészdoktori értekezésének részlete, mely a kollektív büntetés során kitelepített német nemzetiségű lakosság nyugat-németországi befogadását, a helybeliekhez fűződő viszonyát, konfliktusait mutatja be. Nyomon követi az észak-bácskai svábok letelepedését, az elűzöttek beilleszkedését.
A kötet végén találjuk a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának 1996-2000 közötti évekre vonatkozó bibliográfiáját, mely az időszak levéltári kiadványait, és az intézmény munkatársainak tudományos tevékenységét tárja föl. A bibliográfia időrendben, azon belül szerzői betűrendben közli a publikációk legfontosabb adatait.
Bács-Kiskun megye múltjából. Szerk. Tóth Ágnes.
18. Kecskemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2003. 298 p.
A Bács-Kiskun megye múltjából c. levéltári évkönyv 18. kötete helytörténeti tanulmányok és forrásközlés mellett tartalmazza a Levéltári Napok keretében megtartott tudományos konferenciákon 2001 és 2002-ben elhangzott előadások tanulmányait, melyek két téma köré csoportosulnak: az egyik a történelemformáló személyiség problematikájával foglalkozik, a másik az évforduló kapcsán Kossuth személyiségének, tevékenységének, a régióhoz kötődő, kevésbé ismert momentumait igyekszik feltárni. A közreadott tanulmányokat magyarázó lábjegyzetek és irodalomjegyzékek egészítik ki. A kiadványt magyar és német nyelvű összefoglaló zárja.
Vajda Zsuzsanna az egyén és a történelmi helyzet összefüggésének kutatásának problémáját veti fel, a történettudomány és pszichológia kutatási eredményeinek kölcsönhatásait vizsgálja abból a szempontból, hogy az egyén mennyire járul hozzá a történelem alakulásához és egy adott kor mennyire determinálja az egyént. Megállapítja, hogy az egyéni megnyilvánulásokat igen kockázatos az adott történelmi helyzettől elvonatkoztatni, mert a lelki tulajdonságok nem állandók.
Kövér György két életutat vázol fel. Az egymástól eltérő életpályát összegzésében megprópálja közelíteni. A 80-as években megszólaló idős emberek hasonlóan nemcsak ellenálltak a hatalmi politikáknak, hanem némi leleményességgel, kihasználva az adódó lehetőségeket "túljártak a század ordas eszén". Tátrai (Snürmacher) Pál (1893-1989) értékpapírkereskedő és Bagossy Imre (1900-1987) gazdálkodó visszaemlékezését közli.
A. Sajti Enikő tanulmányában a hazai és a nemzetközi szakirodalom alapján arra keresi a választ, hogy milyen mértékben "csinálta" Tito a történelmet, s mint politikus mennyiben volt ő maga is a történelmi struktúrák és ideológiák "terméke", sőt foglya. Kiemeli, hogy Tito volt az első politikus a szovjet befolyási zónában, aki először törte meg Moszkva monolit kelet-közép-európai hatalmát.
Bellon Tibor egy szabadszállási parasztember, Papp Kálmán életútját ismerteti. Röviden fölvázolja a Jászkunság, ezen belül Szabadszállás gazdálkodásának alakulását, majd Papp Kálmán visszaemlékezését adja közre. A nem tipikus, de nem példa nélküli életútból egy vállalkozó kedvű, szakszerűen gazdálkodó családot ismerünk meg. Papp Kálmán tevékenysége környezetére példaadó volt. Jellemző, hogy az ismereteit nemcsak gyarapította, hanem tapasztalatait közreadni is igyekezett.
Füzi Lászó azt vizsgálja, miként hatott Németh László munkásságára Dosztojevszkij. Az önmagát "tizenkilencedik századi" írónak valló Németh Lászó "huszadik századi" vonásait mutatja be, a Dosztojevszkij-élmény továbbélését a huszadik századi feszültségeket bemutató regényeiben.
Pálmány Béla tanulmánya bevezetőjében megállapítja, hogy Kossuth Lajos 1848-ban, 46 évesen a népképviselő testületben a nagy politikai tapasztalatú "veteránok" közé tartozott. Korábban három országgyűlésen vett részt, 1825/27. és az 1832/36. évin a távollevő rendek, az utolsó rendi országgyűlésen pedig Pest vármegye követeként. Az ellenzék vezéregyéniségévé váló Kossuth korábbi országgyűléseken való részvételét, felszólalásait, tevékenységét mutatja be.
Péterné Fehér Mária Kecskemét két képviselője, Simonyi János (1784-1853) volt városi tanácsnok és Karika János (1808-1855) helybeli református főiskola tanára képviselővé választásának történetét vázolja föl, majd ismerteti hogyan képviselték Kecskemét érdekeit az 1848-1849. évi országgyűlésen.
Süli Attila tanulmányában a Jászkun-kerületek népfelkeléseinek szerepét, sikertelenségének okait vizsgálja, melyek: a reguláris katonaság hiánya, a vidék lakosságának eddigi terhei, kimerültsége, a nyári betakarítási munkák halaszthatatlansága a népfelkelők élelmezésének megoldatlansága, a kolera, a kényszerítő intézkesések, a kormányzat népszerűtlenné válása.
Iványosi-Szabó Tibor arra keresi a választ, hogy a polgári forradalom és az áprilisi törvények során semmiféle előnyhöz nem jutó Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét miért támogatta olyan lelkesen Kossuthot, és ő a szorongatott helyzetben miért ebben a térségben kezdte meg toborzó körútját, minek volt köszönhető hogy ez sikerrel is járt, miért támogatták itt mindvégig a szabadságharcot, az azt követő évtizedekben pedig hogyan ragaszkodtak emlékének megőrzéséhez.
Hegedűs Antal abból indul ki munkájában, hogy a szerb köztudatban a mai napig elevenen él a Kossuth iránti ellenszenv. Ennek okául Kossuth azon elvi álláspontja szogált, hogy az országban a magyaron kívül más nemzetet elismerni nem akart. A szerző bemutatja a nemzetiségekkel szembeni hibás politika véres következményeit. Kossuth Lajos nézetei az emigrációban megváltoztak, ennek őszinteségében a nemzetiségek már nem hittek.
Bánkiné Molnár Erzsébet tanulmánya a Jászkun Kerület népének Kossuth Lajoshoz fűződő kapcsolatát tekinti át. Elemzi Illésy János nagykun kapitánynak Kossuth Lajoshoz írott leveleit. Bemutatja a jászkunok politikai életét, azokat a katonai hagyományokat, melyeket - toborzó beszédei szerint - Kossuth is ismert. A szerző szól azokról a tárgyi emlékekről, melyeket a közemberek a szabadságharc bukása után minden tiltás ellenére megőriztek. Mellékletben közli Kossuth Lajos Kiskunfélegyháza város tanácsához és képviselő testületéhez díszpolgárrá választása alkalmából írt levelét (Turin, 1887. március 20.)
Reznák Erzsébet munkáját a ceglédi választókerület 1876-ban Kossuthhoz írott levelével kezdi, melyben értesítik, hogy őt választották képviselőül. Kossuth a képviselőséget nem fogadta el, ennek ellenére a város kitartott a menesztendő küldöttség szervezése mellett, mely 1877. jan. 20-án el is indult Turinba. A turini 100-as küldöttség az eseményre évente, 1948-ig megemlékezett, egyesületébe később az elhaltak leszármazottai kerültek, ők ápolták tovább a Kussuth-kultuszt.
Pintér Ilona röviden ismerteti Pataj és földesurai között 1810-ig tartó vitát a vásárok jövedelmeiről. Ekkor az úrbéri és regáléjogokat szétválasztották, és - bár a vásártartási kiváltságlevelet a város kapta - a jövedelmet 1810-1819 között a város bérelni volt kénytelen. 1819-ben nem tudta tovább bérelni a regálékat, a bérlet egyik földesuruk kezébe került. A város pert indított, mely 1824-től 1838-ig tartott. A pernyertes város a több évtizedes veszteségeiért kárpótlást nem kapott.
Kőfalviné Ónodi Márta munkájának kiindulópontjául az szolgál, hogy Hetényegyházát, mint Kecskemét külterületi lakott helyét a Belügyminisztérium 1952. január 1-től önálló községgé nyilvánította. A függetleség megnövekedett fejlesztési igényeket hozott magával, melyeket önerőből nem minden esetben tudott megvalósítani. A szerző áttekinti az újraegyesülés hetényegyházai és kecskeméti indokait, bemutatja az ezirányú targyalások menetét, az 1982. évi egyesülés utáni helyzetet, függelékben közli Hetényegyháza 1981-es legfontosabb statisztikai adatait, az egyesülés nyomán bekövetkezett utcanév-változásokat.
Kürti Lászó tanulmányában ismerteti Lajos, Mizse és Bene puszták tulajdonviszonyait. A Duna-Tisza közén lakó kunok már megtelepülésük kezdetekor határvitákba bonyolódtak a szomszédos településekkel. A három török uralom alatt elnéptelenedett területen Nagykőrös, Kecskemét és Szeged gyakorolt bérleti jogot. Az 1745-ös redempció után Mizse, Lajos és Bene puszta fele Jászberényé lett. Bár a 18. században megjelent térképek a területek objektív felmérését tették lehetővé, ám az 1876-os önállóságig Nagykőrös és Kecskemét gazdái tovább pereskedtek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
