Jel és kommunikáció

2003 június 01., vasárnap 15:51  @ [ puska ]

I. JEL ÉS KOMMUNIKÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓTAN   JELEK, JELRENDSZEREK ÉS A NYELVI JEL   Minden jelnek számít, aminek jelzésértéket tulajdonítunk, vagyis a közlés, a kommunikáció szándékával fel kívánunk használni. A jel mindig valamilyen érzékszerveinkkel fölfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, amely egy másik (tehát önmagán túli) jelenségre utal.                                                   JELENTÉS                                           amit a jelenségnek tulajdonítunk                                                      JEL                                                                                                                                                     JELENSÉG                                       JELTEST                       JELÖLT                                          JELÖLŐ                       dolog, fogalom,                               (pl.: hangalak, nyelvi forma)                       a valóság egy darabja   A jelek főbb jellemzői: érzékszerveinkkel fölfoghatók (tapintás, szaglás, ízlelés, látás, hallás) önmaguknál többet jelentenek (jelentés) egyszerűbbek, mint a valóság egy közösség jelként tartja számon jelrendszerbe illeszkednek (szótár, használati szabályok) emberi érintkezésben valósulnak meg   A szemiotika (jeltudomány) a jelekkel foglalkozó tudományág.   A jelek osztályozása:                                      JELEK              természetes jelek                       mesterséges jelek          szimptómák                     szignálok                                           nyelvi jelek            nem nyelvi jelek     Peirce felosztása – jelölő-jelölt kapcsolat alapján:                                          index - kapcsolatban, érintkezésben van az adott dologgal jelenséggel                                       pl.: a tűz indexe a füst, a láb indexe a lábnyom, hangutánzó                                                        szavak JELEK                                ikon – képszerű viszony, tényleges hasonlóság alapján   idézi föl a jelöltet   pl.: az állat képe fölidézi az állatot      szimbólum – csak társadalmi megállapodás, hagyomány alapján értelmezhetők, a nyelvi jel önkényes           nem verbális kommunikáció -> nem nyelvi kifejezőeszközök:- arcjáték -         tekintet -         kézmozdulat -         testtartás -         érintés -         közelség a beszédpartnerhez -         hümmögés, hangerő, hangszín a mutogatás segíti, kiegészíti a szavainkat = metakommunikáció   Az etológia az állatok magatartását, környezettel való kapcsolatát vizsgálótudomány. A szemiotika egyikága a zooszemiotika az állatok jelzéseit kutatja.   Az állatok jelrendszereinek főbb jellemzői: 1. kevés jelből épülnek föl  2. a jelek tagolatlanok  3. a jelek nem vagy csak kevéssé kombinálhatók  4. a jelek térben és időben nem különülnek el az őket kiváltó ingerektől 5. kommunikációs funkciójuk a felhívás és az érzelemkifejezés   legfontosabb jelrendszer = írás => kép- vagy fogalomírás – pl.: kínai, egyiptomi   szótagírás – pl.: koreai   betűírás => cirill latin görög gót grúz rúnaábécé (székely rovásírás)   a nyelv a legegyetemesebb jelrendszer Nyelv = Jel + Szabály + Hagyomány   A nyelv antropológiai sajátosság és univerzális jellegű.                                                                                                                                                                                                                                                                                                A KÖZLÉSFOLYAMAT TÉNYEZŐI ÉS FUNKCIÓI   A közlésfolyamat (kommunikáció) érintkezést, közlést, híradást jelent. A kommunikáció tudománya az ún. kommunikációtan vagy kommunikációelmélet. A nyelvi közlésfolyamatban több tényezőnek van szerepe. A legfontosabbak: a beszélő és a hallgató, az üzenet, a kód (vagyis a nyelv), a csatorna és a beszédhelyzet                  BESZÉLŐ    CSA-        ÜZENET         -TORNA     HALLGATÓ                                              KÖZLEMÉNY                                                                         KÓD (NYELV)                                                                                     BESZÉDHELYZET                                                         VALÓSÁG (VILÁG)   1.   BESZÉLŐ – közölni akar valamit, nevezhetjük adónak, jeladónak, közlőnek 2.   HALLGATÓ – akinek az üzenetet szánjuk, észleli, felfogja, értelmezi; nevezhetjük              vevőnek, jelvevőnek, befogadónak, címzettnek 3.     ÜZENET – a beszélő kódolja, a hallgató dekódolja 4.     KÓD – hagyományokon alapuló, közösségileg elfogadott szabályrendszer; nem nyelvi kódok vagy a verbális nyelv 5.     CSATORNA – kommunikációs közeg, beszédnél a levegő 6.     VALÓSÁG – közös ismeretek, előismeretek az adott tárgyról       KOMMUNIKÁCIÓS FUNKCIÓK – a szándékos jelhasználat célja     1.     Tájékoztató (referenciális) funkció – vélemény-, gondolatközlés; pl.: Péter a           6.20-as gyorssal érkezik Balatonlellére. 2.     Érzelemkifejező (emotív, expresszív) funkció – belső érzések, vágyak; pl.: Szeretlek! 3.     Felszólító, felhívó (konatív) funkció – a hallgató befolyására való törekvés; pl.: Ne ölj! 4.     Kapcsolatfenntartó (fatikus) funkció – a befogadás könnyítése, a beszélő-hallgató viszonyának tisztázása; pl.: Szia, szia, hogy vagytok? 5.     Értelmező (metanyelvi) funkció – „nyelvről való beszéd”; pl.: Hogy is kellene ezt mondani? 6.     Esztétikai (poétikai, művészi) funkció – folklór és irodalmi műalkotások                                   NYELVI SZINTEK Kommunikáció NYELV